Előljáróban felhívom szíves figyelmedet, hogy a webhely minden egyes lapját érdemes lesz rendszeresen felkeresni, mert az indulással járó hibák, döcögések, tartalmi és formai hiányosságok folyamatosan javítva, illetve pótolva lesznek.
 


STOLL - NC (Numeric Controlled - Számjegy vezérlésű) kötőgépek, mint például ANV, ANVH, LNC, LCNU, hogy csak az ismertebbeket említsem. Ha elgondolkodtál valaha is azon, hogy de jó lenne, ha egyszerű eszközökkel változtatni tudnál géped valamelyik részprogramját hordozó szalagján, vagy törte össze magát a gép azért, mert valamilyen okból rosszul olvasott le egy lyukat a vezérlőszalagon, akkor most lehet, hogy megtaláltad a lehetőséget.
 
A most következő leirásban két különböző módot kínálok arra, hogyan alakíthatod át NC vezérlésű kötőgéped komputerét úgy, hogy az alkalmas legyen rá, hogy a problematikus szalagok helyett egy olcsó PC-vel vezérelhesd.
Az átalakitás után megnyílik a lehetőség arra is, hogy PC-n új kötőprogramokat készíts és meglévőket módosíthats.
 
1. számú megoldás:
 
2. számú megoldás

 


 

1. számú megoldás
 
Egy egyszerű átalakítással, melyet szinte bárki forrasztani tudó ember képes megcsinálni némi alapvető elektrotechnikai ismeretek birtokában, alkalmassá tehető bármely NC kötőgép arra, hogy a szalagokat egy olcsó PC teljes mértékben helyettesítse! Az átalakítást követően a kötőkomputered kétnormás lesz, tehát egyaránt használhatod hagyományos, szalagos üzemmódban, vagy használhatod PC -vel. Mindössze egy csatlakozó beépítése és egy megfelelő szoftver kérdése az egész.
Bármikor beolvashatod a PC -be bármely, már létező szalagodat, legyen az akár jacquard, tűosztás, vagy vezérlőszalag. Azután fel is teheted a polcra, többé nem lesz rá szükséged, ha PC -t használsz. A beolvasott részprogramokat módosíthatod, tetszőleges számú variációt készíthetsz, nem létezik annyi kötőprogram, ami a PC -n el ne férne, amelyek közül bármikor pillanatok alatt veheted elő azt, amire éppen szükséged van. Nem kell többé papírokkal bíbelődni, mindent, amit megjegyezni kívánsz egy kötőprogramról, egyszerűen lejegyezhetsz egy tetszőleges méretü szimpla szöveges anyagban, s a gép megőrzi neked. Ha meg olyan szinten értesz a kötéstechnikához, hogy képes vagy rá, akkor akár új programot is összhozhatsz vele.
De erről majd kesőbb, most lássuk, mit kell tenned annak érdekében, hogy átvedd a vezérlést egy PC segítségével.
Mindenek előtt tehát egy kis átalakítást kell végezned az egyik kártyán, neve SW-K3 és a vézérlő rekeszben található, ami a legalsó. Ez a kártya a szalagolvasó vezérléséhez tarozik. Két átkötésre van szükség rajta, melyeket a forrastási oldalon kell megcsinálni két nem használt érintkező és a kiválasztott alkatrész-lábak forrasztási pontjai között.
Egy eres árnyékolt vezetéket használj.
Az egyik összekötendő pont a 3-as számú IC (4013) 3/11 lábairól az élcsatlakozó "C" csúszkájára.
A vezeték árnyékolását mindkét végén a GND (-) vezetékhez kell leforrasztani.
A másik összekötendő pont az 5-ös számú IC (4001) 11 lábairól az élcsatlakozó "D" csúszkájára.
A vezeték árnyékolását mindkét végén itt is a GND (-) vezetékhez kell leforrasztani.
Mindkét kicsatolásnál az alkatrész lába és a GND közé be kell forrasztani egy 1 nanofarad kapacitású kerámia kondezátort.
 
Card: SW-3
 
 
 
Ezzel a kártya módosítása kész.
Következő lépés az olvasófej jeleinek kicsatolása.
A munka elvégzéséhez ki kell emelni a vezérlőrekeszt.
Ehhez szükség lesz egy legalább 8 eres árnyékolt vezetékre - például nyomtatókábel, valamint két egy eres árnyekolt vezetékre, a lényeg, hogy ennek a plusz két érnek külön-külön árnyékolasa legyen.
Ezeket egyik végükön egy DSUB15M csatlakozóval szereled fel, ezt kilógatod majd hátul az alsó rekeszből.
( a csatlakozó megnevezésében az M mamát jelent, az F pedig a tűs ellendarabját, az apát )
A kicsatoló kábel bekötése a vezérlő-rekeszben:
Az összes árnyékolást összefogva testre (GND) kötöd.
A két árnyékolt vezeték bekötése: a 3-as kártya "C" csatlakozojához tartozó forrfülre forrasztod az egyik, a "D" -hez tartozó forrfülre a másik vezetéket - DSUB15M felőli vége: "C" a 9 -es tűhöz, "D" a 10 -es tűhöz, árnyékolás (GND) a 15 -ös tűhöz és a fém házhoz.
A szalagolvasó csatlakozóján a rajta lévő vezetékek mellé forrasztod a nyolceres kábel vezetékeit így:
 
Szalagolvasó <-----> DSUB15M
----- ---------K <-----> 1
----- ---------N <-----> 2
----- ---------S <-----> 3
----- ---------X <-----> 4
--------------W <-----> 5
------ --------T <-----> 6
------ --------P <-----> 7
-------- ------L <-----> 8
- -árnyékolás <-----> 15+ház
--darabszám <-----> 11
 
--- a "darabszám" végződésről lesz megoldva a leállítás a kívánt darabszám elérésekor.
 
  ( foto )
 
Amikor mindez megvan, akkor csinálnod kell összekötő kábelt a DSUB15M es a PC LPT portja köze.
Ez legyen mondjuk egy méter hosszú és ugyanolyan vezeték összeállitas, mint a kicsatoló DSUB15M és a rekesz közötti. Itt mind a ket végén csatlakozó lesz. Egyik végén DSUB15F, másik végén DSUB25F.
 
Bekötése:
 
DSUB15F <----> DSUB25F
-------------1 <----> 2
-------------2 <----> 3
-------------3 <----> 4
-------------4 <----> 5
-------------5 <----> 6
-------------6 <----> 7
-------------7 <----> 8
-------------8 <----> 9
-------------9 <----> dióda -> 10 -> 1 nano -> GND
-----------10 <---->-11
-----------11 <---->--1
-----------15 <----> 25+fémház
 
  ( picture )
 
Ha már idáig eljutoottunk, akkor bízzuk a daabzámlálást és a kívánt darabszám lekötése esetén a gép leállítását is a PC -re, a program több információd ad, mint az elektro-mechanikus daramszámláló és könnyen állítható.
Ehhez mindössze egy általános célra használt hétköznapi tranzisztorra van szükség, legyen ez most például NPN polaritású. A tranzisztort rá kell kötni darabsámlálóra. Nézd meg a darabszámláló belső végét. két vezeték olyan forrfülekre megy, amelyeket agy dióda köt össze. Ez nem érdekel minket, itt kapja a számláló mágnese a léptető impulzust, amikor számol egyet. A másik kell nekünk. Ezen másik két vezeték egyike azonos potenciálon van a fém házzal (Ground) - ki kell mérni, melyik az. Ide kell kötni a tranzisztor emitterét, a kollektorát pedig a másik forrfülre, a másik vezeték mellé.
Ha rajta hagyod az eredeti vezetékeket is, akkor a számláló lépni fog minden darabnál. Hogy mégse ő állítsa le a gépet, adj be neki egy jó nagy értéket, mondjuk csupa 9 -est. Ha leveszed az eredeti vezetékeket, akkor csak a PC fog leállítani. (persze, ha csupa 9 a darabszám, akkor is, mert mire az leszámol nullára ... ). A tranzisztor bázisát egy 2,7 Kohmos ellenálláson keresztül rákötöd arra a vezetékra, ami a kicsatoló kábelen keresztül a DSUB15M 11-es csatlakozó-tűjére megy. Onnan a PC LPT portjának 1 -es pinjére fog majd kerülni az összekötő kábel által, ott fog majd megjelenni a leállítójel.
 
Ezzel ejutottunk odáig, hogy a kötőgép komputere összeköthető a PC -vel.
Ezek után már csak megfelelő szoftverre van szükséged ahhoz, hogy a meglévő szalagjaidat átolvasd a PC be, s archiváld végérvényesen.
Módosíthatod, létrehozhatsz tetszőleges számú variációt, kötőprogramjaidat kiírhatod floppyra, CD -re, elküldheted interneten, élvezheted a PC minden előnyét.
A softwaret innen tudod letölteni.
 
 

2. számú megoldás

A második megoldás annyiban különbözik az elsőtől, hogy nincs szükség kicsatoló kébeleket beépíteni a vezérlőrekeszbe, elég csak az alsó 3 -as kártyát kicserélni egy saját fejlesztésű kártyára, azt csatlakoztatni a PC LPT portjához és a berendezés máris üzemképes. Ebben a esetben mindössze csak egy vezetéket szükséges beforrasztani abban az esetben, ha a darabszámlálást a PC -re bízod. Ez pedig úgy néz ki, hogy a 3 -as kártya alkatrész oldali csatlakozó sorának 2 -es csúszkájához tartozó ( "B" ) forrfület össze kell kötni a darabszámlálónak azzal a fülével, ahova az első megoldásban szereplő tranzisztor kollektorát kell kötni az ott leírtak szerint. (alatta, "C" és a "D" forrfülön van az a két vezeték, amelyek külön-külön árnyékolásban futnak)
 
A kártya így néz ki:
 
 
A kártyához csatlakozó kábel és a tűs DSUB25F csatlakozó bekötése:
 
 
--- a 10 -es pin -re menő vezetékbe a DSUB csatlakozó házába beépítve be van iktatva egy dióda (pl. 1N4148 vagy hasonló), valamint ugyanez a csatlakozó és a GND közé be kell forrasztani 1 nanofarad kerámia kondenzátort is, ahogyan az a képen is látható. A 25 -ös pin pedig össze van kötve ugyancsak a fém házzal.
 
Ezen kártya elkészítésének know-how -ját közkinccsé teszem az elkészítéséhez szükséges nyomtatott áramköri rajzok és az alkatrész-beültetési információk innen tölthetők le: NC-SW3-004.
 
Minden szoftver ugyanúgy működik ezzel a kártyával is. Ebban az esetben a gyors installáció a révén percek alatt meg lehet szólaltatni egy kötőgépet PC -ről. Kiválóan használható például javítás céljából végzett tesztprogramok futtatásához, amikor is például tűágyváltó, fonalvezető, selector, vagy bármi egyéb hiba felderítésében hatalmas segítséget jelent a tesztprogramok gyors cserelehetősége miatt. Ha van egy laptopja a javítást végzőnek, akkor csak annyit kell tennie, hogy kihúzza ez eredeti alsó 3 -as kártyát és betolja helyére a fenti NC-SW3-004 -est, rátolja a laptop printer portjára és máris övé a gép teljes vezérlése. Természetesen a gép ezzel a megoldással munkára is fogható.
 
A webhely Fóruma.