Felhasználónév:*

Jelszó:*


Még nincs regisztációm, REGISZTRÁLOK

Nos, mondhatjuk régi adósság, hogy személyes adatim nem voltak eddig nyilvánosan megjelenítve, de ennek rendkívül egyszerű oka van, annyi, hogy az ember nem szívesen állítja magát kirakatba egy ilyen súlyos betegség után, amelybe inkább szokás előbb-utóbb belehalni, mintsem kigyógyulni belőle sőt, ráadásul még "szemtelenül jó" egészségi állapotba és közérzetbe is kerülni - hála a búzafűlének.

Igen, ódzkodik az ember attól, hogy miután megírta milyen fajta rákja volt, utána névvel és címmel is vállalja a történteket. Nem, mintha bárki is tehetne róla ugyebár, hogy rákos lett, s nem, mintha meg lehetett volna választani, milyen fajta rák legyen az.

Mindegy, túl vagyok rajta, már nem nyomasztanak az átéltek, s mert időről időre felmerül innen-onnan, hogy ki is áll tulajdonképpen a weblap mögött, hát elmondok magamról mindent, ami fontos lehet, ami esetleg érdekelhet valakit - tulajdonképpen valamilyen szinten így kerek és korrekt minden.

 

A nevem Borbély Lajos és Mohácson élek.

Rákom előtt egy műszaki áruház vezetője voltam, azt követően a műtét és a sugárkezelések hatására megtérdelt egészségi és fizikai állapotom miatt  egy időre lerokkantosítottak, amelyet idő közben mára már megszüntettek, így hát újra harckész vagyok, immár hivatalosan igazolva is :)

Mindig is foglalkoztam programozással, harverfejlesztéssel, s weblapkészítéssel is, aktív Euronics alkalmazottként már csak weblapkészítéssel, azzal is értelem szerűen azidőben csak mellékfoglalkozásként.

Találkozásom a búzafűlével és neki köszönhető gyógyulásom által sarkallva készítettem el első weblapomat búzafűlé témában (egyetlen nap alatt), amely csak azért született, hogy felhívjam mindenki figyelmét erre a csodálatos ajándékra, a búzafűlére - ez 2006 őszén volt.

Weblapomat egy idő elteltével elkezdte a google elég jól hozni (nem csak készítek weblapokat, szerencsére értek is hozzá valamicskét, mitől lesz jó helyezésű és hasznos egy weblap). Ennek a weblapnak lett a következménye azután az, hogy szépen lassan, szó szerint, az igények mentén bele sodródtam a búzafű termesztésbe, a lé előállításába.

2007-ben kezdtek sorsszerűen abba az irányba fejlődni a dolgok, hogy a törvények betartása érdekében meg kellett tennem a szükséges adminisztratív lépéseket.

Azóta vagyok minden szempontól hivatalosan is búzafűlé előállítására és forgalmazására jogosult.

 

Őstermelői igazolványom száma: 2009460

Búzafűlé előállítására jogosító engedélyem száma: 012T0052

Agrárkamarai nyilvántartási számom: S770000014579

NÉBIH nyilvántartási szám: AA1773154

Adószámom: 71695345-1-22

 

Elérhetőségeim:

 - telefon: +36-20/523-88-35

 - E-mail címem weblapjaimon (szaporodnak, van belőlük már azóta több is: www.buzafu-le.com , www.búzafűlé.hu) csak azért nem írom ki, hogy robotok ne tudják azt legyűjteni, s azután spamelni, kéretlen levelek küldéséhez használni, ezért aki levelet szeretne nekem írni, kérem tegye meg bátran az igénylés, megrendelés menüponton keresztül, az üzenetből majd úgyis kiderül, hogy nem megrendelésről van szó. Vagy pedig értelemszerűen helyre alakítva használja ezt a mailcímet: info (kukac) buzafu pont com

 

Üdvözlettel,

szép napot, jó kedvet és jó egészséget kívánva mindenkinek:

Borbély Lajos

Mohácsról, a Busók városából :)

 

 



Aratásra érett búzafű

Búzafű learatva

Szállítás előtt buzafu

Egy pohárka friss búzafűlé

  Egy pohárka friss lé

Saját termesztésű buzafule

... egy kis háztáji ... :)


... na és a nélkülözhetetlen C-vitamin:
c-vitamin